Szerelmi katasztrofa 1.

Nem értem a szerelem ,hogyan lehet vak ès àhìtó.Mindig olyan embereknek törik össze a szìvűket,akiknek tiszta a lelkűk és jó szìvűk van.Màr hat ève élek Németorszàgban.Sok mindenen àtmentem és làttam,ahogy az emberek viselkednek.Mielőtt kijöttem volna volt egy kapcsolatom,ami se Veled se Nélküled volt.Az anyos tervezte az életünket és mikor meg àlljt! mondtam azonnal ellenem fordìtotta a fiàt.15 évesen lettem szerelmes ,ami sajnos a fiatalsàgom miatt nem ugy viseltem.18évesen elakart venni feleségül de én nem akartam fiatalon elkötelezettséget ìgy szakìtottam az első fiummal.Azóta tébolygók és nem talàlom azt aki megfelelne az elvàràsaimnak.Pedig nem kèrek sokat.Miutan ott hagytam az első fiúmat voltak kapcsolataim.Mìg tényleg megtalàltam 21évesen,akit szerethetek és a gyerekeim ha lesznek jó férj és apa lenne.Sajnos az anyos mindenbe közrejàtszott ezèrt szétválasztott minket.Majd 24évesen kijöttem Németorszàgba dolgozni és gondoltam itt megtalálom az igazit.2.5évig volt egy pàrom ,aki parancsolgatott bántalmazott végül elhagytam.Nem volt jó vele élni ha valami nem volt jo akkor én votlam a hibás pedig megtanultam màs nemzetiségű kaját sikeressen főzni.Mindig finomakat készìtettem.Ő is én is dolgoztunk és elvárta ,hogy főzzek,pakoljak el az asztalrol,csináljam meg az ágyat a lefekvéshez.Mint egy ,,Basa"ugy akart élni.Ha nemet mondtam rám főrmedt ès bántott.A nyelvet annyira nem tudtam nem ismertem senkit haza nem akartam menni ezért türtem mìg elkövetkezett az én napom.Megismerkedtem egy fekete fiúval 26évesen.Mondtam magamnak ,hogy vele legalább tudok bérelni lakàst 2hónapra rá kisbabàt vártam amit nem terveztünk de örültünk.4.hónapra otthagytam a páromat mert megcsalt ,hazudott.Vissza mentem az előzőhöz ,,nagy hibàt követtem el ezzel a baklövéssel"A maga modjàn elfogadta,hogy másé a kicsi de még sem fogadta el igazán.Persze megértem.Akkor nem bántalmazott csak lökdösött meg a szüleimnel sem tudott viselkedni.Mondtam magamnak, hogy a kicsi mikor megszületik elmegyek mert itt kint van olyan hely ahol segìtenek az egyedüli anyáknak a gyerekükkel.Majus 8án elmentem 39.hét sima kivizsgálásra a nőgyogyászomhoz mire mondta,hogy irány a korház.Barátnőm jött be velem.Mìg feküdtem és cserélgették az ápolokat dokikat ,,mondtam barátnőmnek valami nincs rendben nem találják a szìvhangot,,Erre Ő ne mondj hülyeséget.Mire megvizsgalt az ötödik gondolom doktornő volt ìgy szólt: Sajnos a babát elvesztettem nem találják a szìvhangot.Baratnőm felpattant és odaszaladt hozzám.Én sokkot kaptam nem tudtam sìrni.Tesomék mindenki hìvogatott na mi van.Mikor megtudták mi történt az egész család összeroppant.Meg kellett szülnöm a babàt.Sajnos hallgattam tesoimra ,hogy ne nézzem meg ne fogjam meg a babámat mert még fájdalmasabb lesz.Hallgattam rájuk és ,,nem kellett volna"Mert ìgy se tudom a mai napig elengedni a babát.Tudom mellettem voltak és védelmezni akartak,de még is az én hibám volt vagy is annak érzem.Megkereszteltettem és elhanvasztotattam.Végül hazaküldettem es családi körben a nagypapáék sìrjába temetettem.Nagyon fájt.Patologia papìrra az voltìrva ,hogy a plazenta nem volt egészséges és így fogyatékos is lehetett volna mert az agyi főütőér nem fejlödött ki rendesen és nem kapott az agy elég oxigént.Egyrészt jó ,hogy nem szenved és nem látom szenvedni meg 26évesen én sem szenvedek. :-( Azóta olyan ürességet érzek,hogy nem találom a helyemet.Egyik pasit váltom a másikra ha Ő nem adja meg azt a szeretetet amire vágyom.Tudom mi a baj,de még se ugy cselekszem.Egy pszihologus talàn segìtene?! Nem tudom.